Zokni

A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola diákjainak újsága

A gazdasági válság egyik furcsa folyománya

in
Dátum: 
csütörtök, máj 13, 2010

Igen kellemetlen lehet úgy élni, hogy az ember semmit sem tud megengedni magának. Viszont talán még rosszabb, ha még lakást sem bérelhet. Ezért a találékony nyugatiak között elterjedt egy új trend a gazdasági válság alatt: a bérnomádság.

Igaz, ez már egy kicsit a felnőtt életbe vágó téma, de a mostani helyzetben talán nem is olyan rossz egy kicsit beszélni róla.

Tekintsünk egy kicsit a dolgok mélyére, vagyis mit is jelent ez a jelenség tulajdonképpen.

Ballag már ...

Dátum: 
csütörtök, máj 6, 2010

 

Gyors léptekkel közeledtünk az iskola felé. Siettünk, hisz időben be akartunk érni. A főbejáratot már díszítették, így az udvar felől mentünk be az épületbe. Mindenki izgatott volt, s egy kicsit ideges. Siettünk. Be kellett fejeznünk a díszítést, mielőtt megérkeznek a végzősök, elvégre ballagásra készültünk.

 

Alkonyat délután

in
Dátum: 
csütörtök, máj 6, 2010

A Twilight könyvsorozat a tizenéves lányok körében rendkívül kedvelt. Iskolánkban április 1-jén egy játékos vetélkedőt tartottunk, hogy az Alkonyat rajongók összemérhessék tudásukat, és kiderüljön kik a legnagyobb fanok. Mikor tanárnő felkért minket a feladatok megszerkesztésére, úgy gondoltam, ez egy nagyon érdekes feladat és nekiálltunk, hogy összeállítsuk a vetélkedőt. Mikor tanárnő arra kért, hogy vezessem a versenyt, kicsit megijedtem, de azért elvállaltam.

Interjú Dankó Ervin tanár úrral

in
Dátum: 
szombat, április 24, 2010

 

Mindenki ismeri Dankó Ervin tanár urat, aki testnevelést tanít iskolánkban, sőt edzi a kézilabda csapatunkat. Sokan nem is sejthettük, milyen zsúfolt a tanár úr időbeosztása, hisz nemcsak a mi csapatunknak az edzője.

 

- Ervin tanár úr! Először is arra szeretném kérni, meséljen nekünk edzői tevékenységeiről!

Alice Csodaországban

in
Dátum: 
szombat, április 24, 2010

Cím: Alice in Wonderland ( 100 perc)

Műfaj: amerikai kalandfilm

Rendező: Tim Burton

 

Az IDB munkájáról

Dátum: 
hétfő, március 15, 2010

Az IDB ettől a tanévtől Müller Judit tanárnő vezetésével folytatja a munkát. Az év elején Börcsök Bernadett vette át az elnök szerepét. De hogy mi is az IDB? Iskolai Diák Bizottság, melyen hangot adhatunk kívánságainknak, panaszaiknak. Az IDB különböző programokkal próbálja az iskolában eltöltött életünket szürke helyett színessé tenni, illetve összekovácsolni a diákokat és a tanári kart, hogy jobban meg tudják egymást ismerni.

Ismersz?

in
Dátum: 
csütörtök, március 11, 2010

Deák Dávid, a 9/c osztály tanulója jelentkezett nálunk elsőként az „ISMERSZ?"hirdetés kapcsán.

-Dávid! Te ugye rendszeresen sportolsz, ha jól emlékszem azt mondtad, vízilabdázol. Pontosan mikor kezdted, és hogyan?

-Igen, vízilabdázom, hogy pontosan mikor is kezdtem, azt még én sem tudom, körülbelül 7-8 éve.

Március 15.

in
Dátum: 
csütörtök, március 11, 2010


Bizonyára minden diák kisiskolás kora óta tanul az 1848-as szabadságharcról, részt vesz annak megünneplésében és ma már mind tudjátok e forradalom eseményeinek alakulását.

Az iskolai ünnepségen március 12-én pénteken, reggel 8 órakor eleveníthetjük fel a történteket, melyek a következőképpen alakultak:

Így írunk mi

in
Dátum: 
csütörtök, február 11, 2010

Jelmagyarázat:

( dőlt betűk: értelmi szerző; dőlt, aláhúzott betűk: gépíró, ÉS értelmi szerző)

 

-Hogy kezdjük?

(billentyű-leütések...)

-De gonosz vagy!

(billentyű leütések)

Sherlock Holmes

in
Dátum: 
csütörtök, január 28, 2010
Image and video hosting by TinyPic

Dráma, Krimi
Rendező: Guy Ritchie
Forgatókönyvíró: Guy Ritchie, Tony Peckham
Szereplők: Robert Downey Jr., Jude Law, Rachel McAdams, Mark Strong, Kelly Reilly, Eddie Marsan

Tartalom átvétel