Deák Dávid, a 9/c osztály tanulója jelentkezett nálunk elsőként az „ISMERSZ?"hirdetés kapcsán.
-Dávid! Te ugye rendszeresen sportolsz, ha jól emlékszem azt mondtad, vízilabdázol. Pontosan mikor kezdted, és hogyan?
-Igen, vízilabdázom, hogy pontosan mikor is kezdtem, azt még én sem tudom, körülbelül 7-8 éve.
Arra viszont emlékszem, hogy először a kisvízbe helyeztek. Az tuti! Azt is tudom, hogy nem akartam úszni, hagyjanak engem békén, én mindenképp focizni szerettem volna.
Azonban édesanyám kikötötte, hogy meg kell próbálni, mert a szomszéd fiú is jár, ezért elmentem az egyik edzésre. Beírattak, majd megtanultam úszni, és átkerültem a nagy medencébe. A kezdetekben még csak előkészítőbe jártam, ott kizárólag úszás volt, heti három alkalommal.
-Mennyi időt vesz igénybe most az edzés?
-Amióta bekerültünk a vízilabdások közé, már heti öt alkalommal másfél órát edzettünk.
-Szoktatok-e a csapattal meccsre járni?
-Mostanában nem járok meccsekre, mert idősebb korosztályúakkal játszom, ők mind '93-ok, ott pedig nem elég, ha csak hobbiszinten űzöm, akkor sem, ha rendszeresen edzek, már pedig azt teszem.
Nem igazán szeretek mérkőzésekre járni, mert Szegeden nagyon kevés meccs van, tehát kissé távolabb fekvő városokba kell járni, az pedig elveszi a hétvégémet, így nem tudnék tanulni.
-Milyen terveid vannak a jövővel kapcsolatban?
-Ami a vízilabdát illeti, míg középiskolás vagyok, biztosan folytatom, ez persze mind az eredményeimtől függ, hogy a Vasvári után mi lesz, azt majd még meglátjuk.
-Köszönöm szépen az interjút Dávid!